2011. október 24., hétfő

Ingyen elvihetők

Tesómék tavaly vettek egy tündéri labrador kutyust. Ő Piri.
Még nem volt egy éves, amikor rajtakapták a szomszéd fekete ördögével, amint bűnös vágyaikat élik ki. Sajnos a dolognak következménye is lett, 7 db pici fekete apró labrador képében. Jelenleg 7 hetesek, imádnivaló, egészséges rosszcsontok. Aktívan keresik gazdáikat Csongrád megyéből, vagy végül is bárhonnan, ha eljönnek értük. Pénzt nem kérnek, azt viszont igen, hogy aki elviszi a kiskutyát, az szeresse, gondozza őket lelkiismeretesen.

2011. január 7., péntek

this is the beginning of a beautiful friendship

Pöti részéről szerelem volt az első látásra. Böbében nem vagyok biztos, szerintem ő csak érdekből teszi, amit tesz, mert amíg így viselkedik nincs kidobva a lakásból.
A bizonyítékok:

2010. június 9., szerda

Kedvenc helyek

Fura helyekre képesek befészkelni magukat. Pöti kedvenc helye a konyhaszekrény teteje és az üres kenyértartó. Titi pedig a cipősszekrény tetején, a kosárban érzi magát a legjobban. Fene a gusztusukat. Ha már itt tartunk a Royal Canin mellett a Titi kedvenc étele a sima fehérkenyér, Pötié meg a minden, csak ehető legyen és nem feltétlenül muszáj kajának lennie, le lehessen nyelni, ez a lényeg. Legutóbb meggyet evett.

Ivartalanodva

Jól viselték. Gyors volt, szakszerű, mint mindig. Azért Pötinek sikerült a pelenkáról lemászva maga alá pisilnie egy óvatlan pillanatban. Másnap már nyoma sem volt az izgalmaknak, vígan törnek-zúznak továbbra is, mintha mi sem történt volna...

2010. április 27., kedd

Ivartalanítás

Holnap délután visszük a két huligánt ivartalanodni.

2010. március 6., szombat

2009. október 31., szombat

Szürke

Magától mászott be a kosárba, és legalább fél órán keresztül ücsörgött benne.

Ez a cica tényleg egy angyal. Szerintem nem is testvérek. Két teljesen különböző személyiség. Nyugodt, kiegyensúlyozott, bár nem igazán bújós. Mellénk kucorodik ő is, de nem mászik ránk, nem ül a fejünk tetejére, nem rosszalkodik. Viszont gyönyörű. Játszani azért játszik persze, a lufikra ugrálást ő is nagyon szereti, meg bármit amit lehet pofozni. Például a Manót. Már ha az hagyná, de szegénykém nem igazán tud mit kezdeni velük, nem érti kik ezek és hogy kerültek ide. Ráadásul minden kaját pillanatokon belül felfalnak, ami Manó részéről tűrhetetlen, ezért aztán minden egyes etetés egy verseny. Ki tud egy egységnyi idő alatt több kaját eltüntetni...

Cirmos

Ki mondta hogy nehéz az élet????
Egyébként ez az angyali tekintet senkit se tévesszen meg, a beceneve Terrorista, nem véletlenül... Senki és semmi sincs biztonságban mellette. Bárhova felmászik, bármit megszerez. Tegnap egy közepes méretű ecsetet szerzett a sufniból, becipelte a nappaliba, majd játszott vele egy órán keresztül. A legkedvesebb szórakozása, hogy felmászik a puffra, majd egy denevérugrással bevetődik onnan a lufik közé, a felpattanó lufikat pedig egy jól irányzott jobb-egyenessel lecsapja.
Ma reggel megfürdött a B. által a konyhaasztalon felejtett olajoshal konzervben. Hal már nem volt benne csak olaj. Hogy hogyan jutott fel az asztal tetejére az rejtély. Ezután bevonult a nappaliba és rátelepedett B. hasára, aki csak pár perc után vette észre, hogy csöpög az olaj a macskából.
Betegesen vonzódik az elöltöltős mosógéphez, felkapaszkodik az ajtóra és ahogyan forog a dob, úgy forog a feje is. Két menet közt pedig pillanatok alatt be is mászik a nyitott ajtón. De szedtem már ki a hűtőből is...

2009. október 19., hétfő

40

Párom ma 40 éves. Várom, hogy hazaérjen...

Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!!!

2009. október 17., szombat

Árva cicák

Tegnap korán reggel a munkahelyem melletti bekötőút mellé egy dobozba kiraktak két kiscicát. Nem minősítem az ismeretlent, aki ezt tette, mert nincs elég trágár szókincsem hozzá. 10 méterre van a kamionforgalmáról és halálos baleseteiről elhíresült 43-as út.
És igen, hazahoztam őket. Nagyon édesek. Lakásban élhettek, mert az almot elsőre megtalálták és használják is. Nem csak arra, hanem játékra is, így nagyon résen kell lennem. Az egyiküknek megy a hasa, de egyébként egészségesnek tűnnek. Ma reggel kaptak féreghajtót, biztos, ami biztos. De nem látok gyanús jeleket. A héten megnézi őket az állatorvos is, aki szinte már családtag nálunk. Lehet, hogy a hasmenősnek kell valami antibiotikum. Manó is így kezdte anno, őt is az utcán találtam 3-4 hetes korában. Szép kis bélgyulladása volt, elvittem az ügyeletre, ahol a legnagyobb gond az volt, hogy a csontsovány 250 grammos macskának hogy is adják be izomba az injekciót. Ugyanis nem volt izma. Húsa se nagyon. Bezzeg most....
Nem igazán szeretném megtartani őket, három macska egy ekkora házban már azért nekem is sok. Szóval, ha valaki ilyen szép cicákra vágyna, ne habozzon!

Festés

Két hete végre lefestettük a terasztető fáit. Gyorsan haladt a munka, hála a szorgos kis festőpalántának:Előtte való nap ellátogattunk Budapestre az állatkertbe, este pedig megnéztük a Barbárokat a Katonában. Mindkettő szuper volt.
Gyerekkoromban jártam utoljára az állatkertben, az összes emlékem az volt róla, hogy az oroszlán egy kb. 15 négyzetméteres ketrecben sétált fel-alá, én meg túl közel álltam hozzá és lepisilt. Hazafele volt helyünk a metrón bőven...
Most meg csak ámultam és bámultam, nagyon szép az állatkert.
Ilyen madár márpedig nincs:

2009. október 7., szerda

Mese

Mese a szegény kis könyvelőlányról, a kincstárnokról és a biokörtéről

Egyszer volt, hol nem volt, egy kis város melletti faluban élt egy könyvelőlány. Volt neki egy kedvenc főnöke, a kincstárnok. Szegény kis könyvelőlány nagyon kedvelte a kincstárnokot, csípte a humorát, magas szintű empátiáját, a rosszul titkolt érzékenységét, eszét és nem utolsó sorban erejét és üzleti érzékét. Szegény kis könyvelőlány életét és vérét is adná a kincstárnokért és annak cégeiért. Bármit megtesz, amire a kincstárnok kéri, mert tudja, hogy ő maga is bármikor számíthat rá, bármire megkérheti.
Szegény kis könyvelőlány hatalmas telkének legvégén áll egy gyönyörű körtefa, telis-tele finomabbnál finomabb biokörtével. A körtefa azért bio, mert szegény kis könyvelőlány annyit dolgozik, hogy nem ér rá olyan, holmi hasztalan dolgokkal foglalkozni, mint a permetezés. Ezért a körték között bizony van kukacos is, de a szegény kis könyvelőlány ezeknek is nagyon örül, mert mindegyik körte a sajátja, mindegyiknek a fejlődését, érését figyelemmel kísérte és szurkolt nekik, hogy szép nagyra és édesre nőjjenek, családtagjai, barátai és nem utolsó sorban a pálinkaivó ismerősei örömére. Mert szegény kis könyvelőlánynak nagy öröm az, ha másoknak örömet okozhat.
Történt egyszer, hogy a kincstárnok (akinek mindenről tudomása van) megkérte a szegény kis könyvelőlányt, hogy ugyan szedjen már neki másnapra egy kosár körtét, mert szívesen enne belőle. Nagy öröm volt ez szegény kis könyvelőlánynak, hogy valaki ennyire szeretné megkóstolni az ő körtéjét. A kincstárnok felhívta a figyelmét arra, hogy mindenféleképpen másnap délelőtt kell neki a körte, mert a kincstárnok már csak ilyen ember, mindent, mindjárt és azonnal szeret megkapni. Ebben nagyon hasonlít egy MKB nevű műintézményre, valamint az adóhivatalra. Szegény kis könyvelőlány természetesen megígérte, hogy másnap reggelre szállítja az árut a megbeszélt helyre, a kincstárnok tulajdonát képező irodába. Azonban aznap a sok munka, valamint némi kutyasétáltatás miatt már csak sötétedés után ért haza. Úgy gondolta, hogy a sötétben már nem áll neki körtét szedni, inkább másnap reggel felkel egy fél órával hamarabb, hogy eleget tegyen a kincstárnok óhajának és adott szavát is megtartsa. Fel is húzta az ébresztőóráját reggel fél hatra, remélve azt is, hogy mellette alvó szerelme nem fog túl sokat morogni és zsörtölődni a hajnali ébresztő miatt.
Reggel kegyetlen hangosan csörgött az óra és szegény kis könyvelőlány fejében megfordult a gondolat, hogy alszik tovább, nem foglalkozik a körtével és a kincstárnokkal, de aztán eszébe jutott, hogy ő mindig megtartja a szavát, meg félt attól, hogy a kincstárnok ki fogja gúnyolni a látszólagos feledékenységéért, ezért összeszorította a száját és felkelt a jó meleg ágyból. Meglepődve vette észre, hogy bizony reggel fél hatkor még sötét van. Mivel szegény kis könyvelőlány nem ismer lehetetlent, gondolta ezt is meg lehet oldani, ezért megkereste a biciklilámpáját, amit így körteszedéshez zseblámpaként tudott használni. Ezután beöltözött rendesen, mert az ablakon keresztül igen hűvösnek tűnt a hajnal. Felvette bundabugyiját, flanellnadrágját, a hálóingére ráhúzott egy pólót meg egy kapucnis vastag melegítőfelsőt. De bizony még így is majdnem megfagyott odakint. Először a létrát cipelte hátra a háztól 86 méterre található gyönyörű körtefához. Kicsit nehéz volt a művelet, mert a létrát két kézzel kellett fogni, így a zseblámpát először a feje tetejére a kapucni alá próbálta betenni, de onnan mindig kiesett, és mindahányszor lehajolt érte, oldalba vágta magát a létrával. Ezért aztán a zseblámpát a szájába vette és úgy cipelte tovább a létrát. Mikor ezzel végzett, visszament a 86 méterre található házhoz egy hatalmas nagy zacskóért. Azt már könnyebb volt a körtefa alá szállítania. Közben rezignáltan konstatálta, hogy nagy baromság volt a fehér szinű, strasszköves csini papucsában nekivágni a feladatnak, mert a zseblámpa csak kis területet fogott be, így nem minden kutyaszart vett észre a lába előtt. De hát életét és vérét ugyebár... Mikor ilyenformán minden összeállt a körteszedéshez, nekitámaszotta a létrát a fának és bátran felmászott rá. Nagyon ügyes volt, mert csak egyszer dölt el a létrával együtt és csak kicsit ütötte meg magát, és hatalmas szerencséjére a tenyérnyi kék-zöld folt a fenekén keletkezett, az meg a nagyérdemű számára ugyebár láthatatlan. Körteszedés közben is adódtak gondok a zseblámpával, bizony sokszor kellett szegény kis könyvelőlánynak le-föl másznia a létrán, hogy a leesett lámpát a fa koronájára illessze ismételten. Alig félig telt meg a zacskó, mikor is szegény kis könyvelőlány rájött arra, hogy bizony a csini fehér strasszköves (és most már kutyaszaros) papucsához nem ártott volna zoknit is húzni, mert a lábujjai olyanok, mint a jégcsapok. Lemászott hát a fáról és a földre ülve dörzsölte és lehelgette őket, hogy visszatérjen beléjük az élet. Miközben egyik lábfejét masszírozta, hagyta hogy a másikat a kutyái nyalogassák. Ezen a ponton képzelte el magát mások szemével és bizony az oldalára dőlt a röhögéstől. Elég sokáig tartott mire újra körteszedő állapotba került, viszont addigra már kezdett hajnalodni, így viszonylag romantikus fényben, de már zseblámpa nélkül tudta folytatni a munkát. Közben szegény kis könyvelőlány még arra is ügyelt, hogy szép egészséges körtéket szedjen, valamint esztétikai érzékét is megcsillogtatva igyekezett a körtéket egy kis ágdarabbal és pár szál levéllel leszedni, hogy egyenként is jól mutassanak majd a kincstárnok gyümölcsös kosarában (már ha van neki ilyesmi). Szegény kis könyvelőlányt még az sem zavarta, hogy két kutyája, Böbe (aki komondor) és Rozi (aki pumi), a fa alatt ugatták folyamatosan, mert elképzelni sem tudták, hogy ugyan mi a bánatot csinál a körtefa közepén hajnalok hajnalán.Szegény kis könyvelőlány legalább 15 kiló biokörtét szedett, hogy a kincstárnoknak örömet okozzon. A művelet befejezésekor döbbent rá, hogy ezt a 15 kilót neki most a 86 méterre lévő házhoz kell cipelnie. Na de a szegény kis könyvelőlány szerint nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember, valamint mindent meg lehet oldani alapon nekilátott elcipelni a leszedett finom biokörtéket. Az út egyharmadánál megfordult a fejében, hogy ott hagyja a körtéket ebek harmincadjára és azt mondja a kincstárnoknak, hogy elfelejtette a dolgot, de hát szegény kis könyvelőlányt azért nem ilyen fából faragták. Az út felétől már csak arra volt képes, hogy maga után húzza a körtéket, amit a kutyák innentől fogva hátulról folyamatosan ugattak és böködtek az orrukkal. Szegény kis könyvelőlányt itt kapta el a második röhögőgörcs, valamint az is megfordult a fejében, hogy ő bizony nem normális. De már túl sokat dolgozott azért, hogy csak úgy veszni hagyja a dolgot. Nagy nehezen elérte a 86 méterre lévő házat, de ekkor még nem pihenhetett, hiszen a létrát is vissza kellett hoznia. Ez már mondhatni sima út volt, zseblámpa nem kellett, és csak kétszer botlott meg a létrával, igaz ezekből egyszer el is esett, de hál istennek nem tenyerelt bele a kezétől öt centire letelepedett nem túl kemény állagú kutyaszarba. Fel is jegyezte rögtön a fejébe, hogy majd figyelnie kell melyik kutyának megy a hasa. A házhoz visszaérve szegény kis könyvelőlány a teraszon kifújta egy kicsit magát, adott egy kis kekszet a kutyáknak, mert ők is megérdemelték, elvégre a fél falut sikerült felébreszteniük a hajnali ugatásukkal. A jól végzett munka örömére szegény kis könyvelőlány egy óráig áztatta magát forró vízben a kádban, miközben leltárba vette és lekönyvelte a habtestén keletkezett sérüléseket. Volt belőlük jócskán. Szegény kis könyvelőlányt csak az vígasztalta, hogy a kincstárnok mennyire fog örülni a finom biokörtéknek.
Az irodában ülve szegény kis könyvelőlány izgatottan várta, hogy a kincstárnok végre megérkezzen és birtokba vegye a gyönyörűséges körtéket. Azonban csak várta-várta, ám hiába, mert a kincstárnok nem jött és nem is telefonált. Szegény kis könyvelőlány nem merte felhívni a kincstárnokot, mert nem szerette volna zavarni temérdek elfoglaltságai között, és hát nem is nagyon szokott neki sikerülni máskor sem, mert vagy kicsörög a telefonja és nem veszi fel, vagy pedig - és ez a leggyakoribb - foglaltat jelez, mert a kincstárnok többet szokott telefonálni általában, mint egy nő. Így szegény kis könyvelőlány a kincstárnok ráutaló magatartását egyoldalú szerződésszegésként fogta fel, és a kemény munkával leszedett körte nagy részét felajánlotta a kollegáinak, akiknek már csorgott a nyáluk a gyönyörű gyümölcsök láttán. Szegény kis könyvelőlány, mivel telefonon nem tud kapcsolatot teremteni a kincstárnokkal, aki valószínűleg elfelejtette a körtéket, így úgy döntött megírja ezt a mesét és elküldi a kincstárnoknak okulásul, hogy amikor az élete folyamán bármikor is körtét eszik bármilyen formában, jusson eszébe szegény kis könyvelőlány, akinek mellesleg - apró célzásként - a fehér tulipán a kedvenc virága.

Offi! Balázs azt üzeni, ha nem jössz a körtékért, szétrugja a segged...

2009. szeptember 12., szombat

Vihar

Ha már odakint vihar volt, én meg nem tudtam mit kezdeni magammal, így sütöttem ezt-azt.
Kapros-túrós-paprikás pogácsa, még nyersen:

Egy fél sütőtököt pedig bedolgoztam néhány muffinba:

A végén még átmegyek gasztroblogba...

Vihar

Odakint vihar van. Dörög, villámlik, és szakad az eső. A lányok pedig ezt nem szeretik, ezért úgy döntöttek, bejönnek (értsd: Böbe lenyomja a mancsával a kilincset és besétál, Rozi pedig a Böbe lábai közt beszambázik). Nekem meg vajból van a szívem.

Rozi

Rozit pénteken az állatorvos gyógyultnak nyilvánította, azzal a kikötéssel, hogy egy hónap múlva még ránézne, ha addig nem lesz semmi baj. Nem lesz.
Újonnan megismert állatorvosunk is nagyon rendes ember, jól áll neki a giga méretű női válltáskám :-) Ő azt cipelte (nehezebb, mint a kutya), én meg a Rozit, aki nem hajlandó a saját lábán bemenni a rendelőbe. Volt nagy röhögés odabent, amikor így beállítottunk. Kifele is így jöttünk. Mondták, hogy ennyi kacarászás után legalább jól indul a napjuk.
Most csak mi voltuk a rendelőben, más páciens nem volt, így volt időnk beszélgetni is. Már tudom, hogy mire kell figyelnem bűzmirigyileg, mik a tünetek. Megjegyzem a legtipikusabb tünetet, a fenéken csúszkálást Rozi nem csinálta, ő csak vakarózott folyamatosan. Mi meg kezeltük Frontline-al, meg Kiltix-el, mert bolhára gyanakodtunk. Mindegy, meggyógyult és ez a lényeg.
Állatorvos után elmentünk egy barátnőmért, akivel kimentünk a ligetbe és sétáltunk közel két órát. Rozál eleinte behúzott farokkal jött a pórázon, de a vége felé már lazább volt, egy-két biciklisre rá is morgott. Azután elmentünk a barátnőm gyerkőceiért az óvodába, hazavittem őket, a ház előtt még egy kicsit játszottak Rozival. Búcsúzáskor a kislány még meg is puszilta a kutyát, annyira megszerette. Rozi bánatos szemeinek nem lehet ellenállni.
Aznap este a kutyát nem kellett ringatni, úgy aludt, a sok új élmény után, mint akit fejbe vágtak.

A nagybeteg borogatás közben (külön felhívnám a figyelmet a lábtartásra...):

2009. szeptember 4., péntek

Rozi

Az elmúlt egy év alatt tegnap először jöttem ki mosolyogva állatorvosi rendelőből...
Rozi jól van, a dió nagyságú kemény daganata tegnap már csak hüvelykujj-körömnyi félkemény göb volt. Vagyis nem daganat, hanem gyulladás, ami hála a gyógyszereknek, szépen alakul. Még 10 napig szednie kell, és újabb kontroll vár rá jövőhét pénteken.
Egyébként mintabeteg, a gyógyszert akár becsapás (májkrémgombóc) nélkül is hajlandó lenyelni, tudja, hogy reggel kapja, sorakozik is érte. Szemcseppeket is némán tűri, tartja a fejét hozzá. A legnagyobb kedvenc viszont a meleg borogatás, azt imádja. Gyógyszertári hűthető-melegíthető zselépárnát használunk hozzá. Ha meglátja, már teszi is le a fenekét és lelapított fülekkel, bánatos tekintettel, betegségének teljes tudatában, felemelt hátsó jobb lábbal ül rajta, az előírt negyedórán keresztül. Ez természetesen csak addig tart, míg ki nem megy az udvarra, ott elfelejti, hogy ő tulajdonképpen beteg...

2009. augusztus 29., szombat

Rozi

Tegnap az állatorvos elég hosszan kutakodott Rozi fenekében, majd elhangzott a következő mondat:
- Hát, lehet, hogy ez daganat....
Ennél a pontnál ájultam el.

Diónagyságú kemény gombóc van a bűzmirigye helyén. Kapott antibiotikumot injekcióban, meg fog is még szedni csütörtökig tablettában, borogatni kell a fenekét, és csütörtökön megnézi az orvos, hogy javult-e. Ha nem, akkor műtét. NEM AKAROM!

2009. augusztus 27., csütörtök

Rozi

Rozi beteg. Elegem van ebből az évből.....
Szerintem nincs nagy baja, úgy látom, hogy csak a bűzmirigye fakadt ki. Holnap délután visszük orvoshoz. Gondolom felnyitják, átmossák, fertőtlenítik, meg kap gyógyszert is. Ezekhez pedig nyilván el kell kábítani. Még jó, hogy csak 14 kiló, nem nehéz ölben vinni. Most nem a kedvenc dokinkhoz megyünk, nem értem el telefonon, így egy jól felszerelt rendelőt "próbálunk ki". Nem akarnék a hétvégének így nekimenni, hogy ne kapjon a kutya előtte kezelést. Még egyszer nem csinálom végig, azt amit a Gazsival végigéltünk augusztus első hétvégéjén, ügyeletes állatorvos nélkül... mert a kamara honlapján 2-án nem volt még fent az augusztusi beosztás...
Azóta már tudom, hogy ennek a kisállat ambulanciának ahova holnap megyünk, van egy telefonszáma, ahol ügyeleti időben a hangposta megmondja az éppen ügyeletes állatorvos nevét és elérhetőségét. Ha ezt hamarabb tudtam volna, Gazsi nem szenvedett volna 18 órán keresztül...
Szóval, ha valaki interneten keresgél, az aktuális csongrád megyei állatorvosi ügyeleti beosztást ezen a telefonszámon tudja meghallgatni: 62/543-855. Nem ügyeleti időben ugyanezen a számon a rendelőt lehet elérni.

2009. augusztus 19., szerda

Böbe

Helyhiány miatt egy relaxfotelt ki kellett telepíteni a nappaliból a teraszra. Tegnap este abban ücsörögtem odakint és olvastam. Böbe mellettem ült, félkézzel simogattam a fejét. Aztán úgy gondolta, ez neki kevés, és nemes egyszerűséggel beleült az ölembe. A 40 kilós komondor.

2009. augusztus 14., péntek

Gazsi

Olyan furcsa, hogy amikor otthon vagyok, akkor a szemem sarkából látom Gáspárt elsuhanni, vagy szoborként ülni a kedvenc helyein, de amikor odakapom a fejem rájövök, hogy vagy a Manó az, vagy egyáltalán senki sem... tulajdonképpen, ha egyszerűen besétálna a szobába és szokás szerint méltatlankodva nyávogna egyet, hogy hol vagyok, még meg sem lepődnék, max. rászólnék, hogy rossz vicc volt, és folytatnám amit éppen csinálok.... pedig tudom, hogy nincs már.

2009. augusztus 3., hétfő

Gazsi

Gazsi cicánk tegnap, augusztus 2-án este fél nyolckor meghalt.
Nincs szó arra, amit most érzek....


2009. július 10., péntek

Tetszik

Így, nyár közepén ilyeneket hallgatok, és nagyon tetszik....

2009. július 6., hétfő

Gazsi

Én nem tudom, hogy mit, de valami nagyon nagy szörnyűséges hibát követhettem el, mert nagyon büntetnek odafentről, szinte minden téren.
De hogy maradjak a saját bejáratú állatkertünknél, az én drága, gyönyörű 14 éves sziámi macskám beteg (volt?). Két hete kezdődött, feltűnt, hogy sokat alszik, keveset mozog, keveset eszik. Gondoltam ez már a korral jár, 90 évesen én sem fogok az ágy tetején ugrálni és nem valószínű, hogy ropogós tepertővel tömöm majd magam fogsor nélkül.
Az elmúlt 14 éveben ő végig a társam volt, akkor is amikor egyedül éltem,akkor is amikor menekültem egy kapcsolatból, és akkor is amikor boldog voltam egy másikban. Össze vagyunk nőve. Már az elején kialakult a napi rutinunk. Akkor kel fel az ágyból, amikor én is, legyen bármilyen napszak, akárhány óra. Kijön velem vécére (igen, együtt pisilunk), aztán jön utánam a konyhába, amíg én molyolok, addig ő megreggelizik. Ezután visszavonul a hálóba és alszik még egy pár órát. Két héttel ezelőtt, a reggeli kávéfőzésnél valami olyan fura volt, eltelt egy kis idő, mire rájöttem, hogy Gazsi nem jött ki velem, sőt budin sem volt. Visszamentem a hálóba, az ágyon aludt én meg fölé hajoltam, amitől borzasztóan megriadt és elkezdett zihálni. Ettől megijedtem, felkaptam és kirohantam vele B-hez a nappaliba, hogy nézze meg mi történt. Amikor megláttam, hogy B. is megijedt a macska állapotától, végképp bepánikoltam. Nyúltam a telefonért és hívtam azt a számot, amiről azt hittem, hogy jó pár évig nem kell majd hívnunk. Balázs doktor most is rendes volt, vittük azonnal a macskát, de legnagyobb rémületemre ő is bepánikolt. Szegény Gazsi olyan rossz állapotban volt, hogy azt mondta nem mer hozzányúlni, mert ott fog meghalni az asztalon. Röntgenről és egyéb kínzásokról szó sem lehet. A legmerészebb tette az volt, hogy odadugta a sztetoszkópot a macska oldalához, hogy legalább megpróbálja belőni a baj forrását. Nem sikerült. Annyi volt világos, hogy az egyik oldalon furák (vagy nincsenek - már nem emlékszem) a tüdőhangok. Még a lázát sem merte megmérni. Közben horror történeteket mesélt az érzékeny természetű sziámi macskákról. Gazsi pedig nagyon nemvolt jól. Minden egyes levegővétel hatalmas erőfeszítés volt neki, és spontánnak egyáltalán nem volt mondható, viszont felületesnek igen, mert csak a hasára lélegzett. A doki úgy döntött, hogy a lehetséges legvalószínűbb betegségekre kap egy-egy injekciót, aztán várunk... Kapott vízhajtót, mert hátha a szíve miatt vizesedett be a tüdeje. Kapott egy 2 hetes hatóanyagú antibiotikumot, hátha tüdőgyulladás, valamint kapott még egy injekciót, ami tüdőrákos állatoknak szoktak adni, légzéskönnyítőként. Ezt az utolsó lehetőséget én kizártam az agyamból. Nem történhet meg mégegyszer.
Hazavittük, és alig egy óra múlva már látványosan jobban volt. Ekkor kezdett el hatni a vízhajtó. Szegénykém félóránként járkált ki az alomra. Én meg utána takarítani. Éjjelnem aludtam semennyit sem, végig a macska légzését figyeltem, ami tökéletes nem volt, de talán mintha nagyobb felületen lélegzett volna. Úgy beszéltük meg az orvossal, hogy dél körül felhívom, hogy hogy van, és megbeszéljük a továbbiakat is. Mivel sanszos volt,hogy a vízhajtótól lett jobban, így jóanyám gyógyszerei közül kerestünk neki vízhajtót (nem én, hanem az orvos) és azt kapott reggel és este is. A kúra hatott, egyre jobban érzi magát, kicsit lóg a bőr rajta, mert kihajtottunk minden vizet belőle, de már annyira jó állapotban van, hogy megkockáztattuk a röntgent,amitől viszont nem lettünk okosabbak. Sajnos nem látszik rajta a szíve, így nem tudjuk az milyen állapotban van. A röntgenen van egy fura ék alakú folt,ami lehet mellhártyagyulladás, de tüdőlebeny gyulladás is. Azt viszont talán kijelenthetjük, hogy nem daganat. Bár a Bogyó után én óvatos maradok.
Tegnap már annyira jól volt, hogy elkapott egy verebet a lakásban, amelyik a kazánon keresztül szökött be. Szegény Vili (a veréb) nem sokáig élt, az én vad harcos sziámi macskám (aki egyébként éjjel folyamatosan dorombol a fejem mellett) egy harapással elintézte... sőt még a Manót is elkergette a zsákmánytól, pedig ilyen még nem volt, számára a Manó nem létezik, max gőgös lenézéssel képes szemlélni ezt a macskának látszó tárgyat, aki nem ér fel az ő magasabb köreihez.
Szóval most jól van, sokat eszik, elkezdett tejet inni, 14 évig meg se szagolta, most meg egy decit is képes meginni belőle (gondolom kell a csontjainak a kálcium, meg a folyadék a szervezetének), kicsit soványka még, de alakul. Reméljük nem lesz rosszabb, és marad még egy pár évet velünk. A vízhajtót továbbra is szedi, aminek ő már az elejétől fogva, én pedig mostanában nem örülök, mert látványosan megnőtt a macskaalom fogyasztásunk.
De legalább jól van, olyan virgonc lett, mint 5 éves korában volt, játszik, ugrál, bohóckodik, úgyhogy erős a gyanúm, hogy nem akut probléma volt ez, és nem is én okoztam neki egy hátsófalit, mikor fölé hajoltam, hanem valami, ami régebbről alakult ki, olyan lassan, hogy nem is tűnt fel.

2009. június 11., csütörtök

Poppy/Nyünyő

Újabb képeket kaptunk Poppyról. Nagyon hasonlít az apukájára, ő is ugyanolyan gyönyörű.



2009. június 5., péntek

Állatorvosunk

Állatorvosunk Dr. Gaál Balázs (aki a legnagyszerűbb orvos a világon és akit csak ajánlani tudok mindenkinek) most érkezett levele:

Kedves Mónika !

Nagyon együttérzek és végtelenül sajnálom. Az élet nagy igazságtalansága, hogy egy ilyen fiatal, ilyen szeretetben és gondoskodásban élő kutya miért kap ilyen rövid lehetőséget és végzi ilyen szörnyű módon.
Többet kapott szeretetből a Bogyó kutya, mint nagyon sok ember kap az életben, és megindító az a sok áldozat, amit a gyógyulása érdekében tettek.
Nehéz lett volna a nagy műtéte után kijelenteni, hogy nincs remény, a szövettani eredmény alapján azonban felmerült, hogy valami nagyon brutális dologról van szó.
Csak azt tudom remélni, hogy a sok kínzás ellenére, az utolsó néhány napot leszámítva, fájdalommentes és boldog volt az élete.

Szeretettel gondolunk rá a madarakkal és cipőkkel teli Örök Vadászmezőkön !


Nagyon jól esnek a szavai. Az akaratlanul is felmerülő lelkiismeretfurdalásunkat, hogy megtettünk-e minden Bogyóért, enyhíti.

Bogyi


Bogyi kutyánk június 4-én este fél 8-kor örökre elaludt.
A kronólógia:
Valamikor tavaly év végén észleltük, hogy Bogyi véreset pisil. Kihívtuk az állatorvost, akitől kapott féreghajtót (hátha veseféreg) és antibiotikumot (hátha húgyúti gyulladás). Két gyógyszerkúra után a probléma megszűnt, megnyugodtunk. Közben megszülettek a kölykei, el voltunk foglalva, de Bogyó egészségesnek tűnt. Március végén, április elején újra jelentkezett a véres vizelet, újabb antibiotikum kúrát kapott, de ez akkor már nem használt. Az "itthoni" állatorvosunk javasolta, hogy keressük másik orvost, neki a további vizsgálatokhoz hiányoznak az eszközei. Ekkor már Bogyi igen sovány volt, de érdekes módon azért a hasa kerekedett szépen. Ekkor kerestük fel régi állatorvosunkat, aki már az első fizikai vizsgálatnál jelezte, hogy itt nagyobb gondok vannak, aztán egy hasi röntgen után kiderült, hogy egy hihetetlenül nagy "valami" van a hasüregében. Azonnali műtétet javasolt, amit másnap el is végzett. A műtét közben jelezte, hogy úgy látszik a veséjével van gond, az nőtt meg valami extrém módon gyermekfej nagyságúra. Azt is mondta, hogy annyira le van tapadva, hogy nem biztos, hogy ki tudja venni. Nehéz döntés előtt álltunk, de úgy döntöttünk közösen, hogy próbálja meg a lehetetlent, mert gyakorlatilag (mivel a kutya mélyaltatásban van) mindegy, hogy most elaltatja, vagy esetleg vakon "tapogatózva" a daganat alatt, véletlenül megsért egy verőeret és elvérzik a kutya. Így legalább kap egy esélyt. Majd 5 órás műtét alatt, véleményem szerint orvosi bravúrral, de kioperálták az óriásira nőtt veséjét. A műtét után Bogyi már másnap nagyon jól volt, evett, ivott és gyönyörűeket pisilt, rohant volna ki játszani, de még egy pár napig nem nagyon engedtük neki. Pár nap elteltével (mikor már kezdtem megnyugodni) újból jelentkezett a véres vizelet, de most már nehézvizeléssel is társult. Tanácstalanok voltuk, vártuk a szövettani eredményt. Ami - miután megjött - sokkoló volt. Papilláris típusú vesecarcinoma, ami nagyon agresszívnak tűnik. Onkológiai kivizsgálást javasoltak, de ezt csak Budapesten tudjuk kivitelezni. Időközben Bogyi egyre nehezebben pisilt, de aktív volt, jókedvű, és hízott is három kilót (köszönhetően a sok sült csirkemellnek, és húsos szalonnának). Az erőlködő pisilés miatt elvittük ultrahangra az állatorovosunk által javasolt szakemberhez, aki újabb daganatot talált, immár a hólyagjában. Rögtön vett szövettani mintát is.
Ez a vizsgálat viszont nem rákot diagnosztizált, hanem jóindulatú szövetszaporulatot, amitől megnyugodtunk kissé. Közben az ultrahang során kiderült, hogy a megmaradt veséje morfológiailag nincs tökéletesen rendben, de a vesefunkciós vizsgálat nem mutatott ki rendellenességet, vagyis az egyszem veséje jól működött. Tanácstalanok voltunk, kértük az orvost, hogy kérjen nekünk időpontot Budapestre izotópos vizsgálatra, ami minden áttétet kimutat. Ám ezalatt az addig (a soványságot leszámítva) jó állapotban és jó hangulatban lévő Bogyi hirtelen, egyik napról a másikra rosszabbul lett. Múlthéten vasárnap már nem akart enni, hétfőn egyszer hányt és levertnek tűnt. Kapott Calopetet, és inni azért ivott. Közben rákgyógyszerekkel is kezeltük (Culevit), valamint Vetri DMG-t kapott immunerősítő gyanánt. Tegnap viszont, már felállni sem nagyon akart. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem várunk az izotópos vizsálatra, hanem kérjük az állatorvost, hogy azonnal nyissa fel, mert a jelek szerint a hólyajában lévő jóindulatú daganattól van rosszul.

Az, hogy a műtétből már ne ébredjen fel, a mi döntésünk volt, és nagyon remélem, hogy Bogyi is így gondolta jónak. Érdekes módon, attól függetlenül, hogy a vesefunkciós vizsgálata jó lett és a második tumor (hólyag) szövettani lelete negatív lett, nem igazán volt ép belső szerve, gyakorlatilag mindegyik nagyon durván áttétes volt. A hasürege tele volt vérrel, ettől volt az utolsó 2-3 napban olyan anémiás. Azt mondta az orvos, ilyet még nem látott, még a belei is rákosak voltak, annyi apró kis daganat volt benne, hogy megszámolni gyakorlatilag lehetetlen lett volna, mintha apró gyöngyfüzérekkel szórták volna tele mindenét. Az orvos úgy fogalmazott, hogy mintha felrobbant volna benne valami. Azért megdöbbentő az egész, mert az első műtétnél, amikor a veséjét kivették, akkor teljesen rendben volt belülről. Ez a rengeteg áttét egy hónap alatt alakult ki benne, vagyis valami hihetetlenül agresszív daganat volt ez. Nagyon hálás vagyok mindkét orvosának (Dr. Gaál Balázs és Dr. Szőke István), mert mindet megtettek, már az első műtét is a lehetetlen kategóriába tartozott, mégis sikerült megcsinálni. Többször is előfordult, hogy rendelési időn kívül, késő estébe nyúlóan (ahogy tegnap is) foglalkoztak vele és velünk is. Ezért kaptunk még 4 hetet, amit együtt tölthettünk, együtt aludtunk, simogattuk, játszottunk, boldog volt nagyon. Végül is az utolsó két nap volt az, amikor már azt láttam, hogy ő már feladta, és el szeretne menni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a tegnap esti műtétből már ne ébredjen fel.
Éjszaka temettük el a körtefa alá, én zokogva, B. könnyezve, apukám pedig minket vigasztalva.
Nagyon remélem, hogy az örök vadászmezőkön rengeteg cipő, madár és labda van (feltétlenül ebben a sorrendben), amit kergethet(madár és labda) és pakolászhat (cipők) egyik helyről a másikra, különböző, kutyalogikával felépített csoportokat képezve.
Borzasztóan fáj és hihetetlenül hiányzik...

2009. május 20., szerda

Bogyó

Bogyó kórszövettani lelete:

Makroszkópos

lelet

2 darab egyenként 3x1,5 cm átmér j , szabálytalan alakú, részben

zsírszövetnek-köt szövetnek imponáló, valamint 1,5 cm átmér j

köt szövetes tokkal határolt, metszéslapján vörösbarna szín szövetrészlet.

Hematoxilin-

eosin festés

Mindkét mintarészletben azonos elváltozások láthatók.

Nyirokcsomóra utaló szöveti szerkezet a mintákban nem figyelhet meg.

A kimetszésben ép sebészi széllel nem rendelkez tubulopapillaris jelleg

hámszövet sarjadzás látható. A hámsejtek viszonylag kismérték

pleiomorphiát mutatnak, mitoticus aktivitásuk magas. Az osztódó alakok

száma 25/10 nagy nagyítású látótér. A hámsejtek keskeny köt szövetes

alapon sarjadzanak általában egy sejtsorban. Adott metszési síkokban

érbetörés nem látható. Egyes kitágult üregekben vörösvértestek, illetve

levált hámsejtek felhalmozódása látható. A daganatsejtek környékén

fibroplasia jelei, valamint a stromában diffúz enyhe fokú gyulladásos sejtes

besz r dés látható. A mintában több helyen kiterjedt elhalások is

megfigyelhet k.

Diagnózis

Papillaris típusú vesecarcinoma

Megjegyzés

Malignus, általában rossz kórjóslatú tumor.

2009. május 7., csütörtök

Bogyó

Bogyó kutyánk beteg. Úgy tűnik nagyon. Aggódom...

2009. április 4., szombat

Renoválás

Ugyan a hálóval kezdtem a leírást, de az volt a legkisebb falat. Nagyon utáltam a felfordulást, de az eredmény megérte. Anyuék (minden bajuk ellenére) nagyon sokat segítettek, és ideutazott B. anyukája is, ő felügyelte napközben a munkásokat, mert nem tudtunk kivenni szabadságot. Kellett egy jó két és fél hét mire helyreállt a rend, és még most is van egy-két dolog ami hiányzik még, de mivel ilyen jó idő van, inkább a kertben tevékenykedünk.
Kaptam sms-t, hogy megérkezett a várva várt fotelünk is, jövőhéten az is bekerül a helyére, ha minden jól megy.

A felújítás képei:


Ez pedig már a kész nappali új tapétája, a kedvenc virágommal és az új ülőgarnitúra csücskével: