Gazsi

Én nem tudom, hogy mit, de valami nagyon nagy szörnyűséges hibát követhettem el, mert nagyon büntetnek odafentről, szinte minden téren.
De hogy maradjak a saját bejáratú állatkertünknél, az én drága, gyönyörű 14 éves sziámi macskám beteg (volt?). Két hete kezdődött, feltűnt, hogy sokat alszik, keveset mozog, keveset eszik. Gondoltam ez már a korral jár, 90 évesen én sem fogok az ágy tetején ugrálni és nem valószínű, hogy ropogós tepertővel tömöm majd magam fogsor nélkül.
Az elmúlt 14 éveben ő végig a társam volt, akkor is amikor egyedül éltem,akkor is amikor menekültem egy kapcsolatból, és akkor is amikor boldog voltam egy másikban. Össze vagyunk nőve. Már az elején kialakult a napi rutinunk. Akkor kel fel az ágyból, amikor én is, legyen bármilyen napszak, akárhány óra. Kijön velem vécére (igen, együtt pisilunk), aztán jön utánam a konyhába, amíg én molyolok, addig ő megreggelizik. Ezután visszavonul a hálóba és alszik még egy pár órát. Két héttel ezelőtt, a reggeli kávéfőzésnél valami olyan fura volt, eltelt egy kis idő, mire rájöttem, hogy Gazsi nem jött ki velem, sőt budin sem volt. Visszamentem a hálóba, az ágyon aludt én meg fölé hajoltam, amitől borzasztóan megriadt és elkezdett zihálni. Ettől megijedtem, felkaptam és kirohantam vele B-hez a nappaliba, hogy nézze meg mi történt. Amikor megláttam, hogy B. is megijedt a macska állapotától, végképp bepánikoltam. Nyúltam a telefonért és hívtam azt a számot, amiről azt hittem, hogy jó pár évig nem kell majd hívnunk. Balázs doktor most is rendes volt, vittük azonnal a macskát, de legnagyobb rémületemre ő is bepánikolt. Szegény Gazsi olyan rossz állapotban volt, hogy azt mondta nem mer hozzányúlni, mert ott fog meghalni az asztalon. Röntgenről és egyéb kínzásokról szó sem lehet. A legmerészebb tette az volt, hogy odadugta a sztetoszkópot a macska oldalához, hogy legalább megpróbálja belőni a baj forrását. Nem sikerült. Annyi volt világos, hogy az egyik oldalon furák (vagy nincsenek - már nem emlékszem) a tüdőhangok. Még a lázát sem merte megmérni. Közben horror történeteket mesélt az érzékeny természetű sziámi macskákról. Gazsi pedig nagyon nemvolt jól. Minden egyes levegővétel hatalmas erőfeszítés volt neki, és spontánnak egyáltalán nem volt mondható, viszont felületesnek igen, mert csak a hasára lélegzett. A doki úgy döntött, hogy a lehetséges legvalószínűbb betegségekre kap egy-egy injekciót, aztán várunk... Kapott vízhajtót, mert hátha a szíve miatt vizesedett be a tüdeje. Kapott egy 2 hetes hatóanyagú antibiotikumot, hátha tüdőgyulladás, valamint kapott még egy injekciót, ami tüdőrákos állatoknak szoktak adni, légzéskönnyítőként. Ezt az utolsó lehetőséget én kizártam az agyamból. Nem történhet meg mégegyszer.
Hazavittük, és alig egy óra múlva már látványosan jobban volt. Ekkor kezdett el hatni a vízhajtó. Szegénykém félóránként járkált ki az alomra. Én meg utána takarítani. Éjjelnem aludtam semennyit sem, végig a macska légzését figyeltem, ami tökéletes nem volt, de talán mintha nagyobb felületen lélegzett volna. Úgy beszéltük meg az orvossal, hogy dél körül felhívom, hogy hogy van, és megbeszéljük a továbbiakat is. Mivel sanszos volt,hogy a vízhajtótól lett jobban, így jóanyám gyógyszerei közül kerestünk neki vízhajtót (nem én, hanem az orvos) és azt kapott reggel és este is. A kúra hatott, egyre jobban érzi magát, kicsit lóg a bőr rajta, mert kihajtottunk minden vizet belőle, de már annyira jó állapotban van, hogy megkockáztattuk a röntgent,amitől viszont nem lettünk okosabbak. Sajnos nem látszik rajta a szíve, így nem tudjuk az milyen állapotban van. A röntgenen van egy fura ék alakú folt,ami lehet mellhártyagyulladás, de tüdőlebeny gyulladás is. Azt viszont talán kijelenthetjük, hogy nem daganat. Bár a Bogyó után én óvatos maradok.
Tegnap már annyira jól volt, hogy elkapott egy verebet a lakásban, amelyik a kazánon keresztül szökött be. Szegény Vili (a veréb) nem sokáig élt, az én vad harcos sziámi macskám (aki egyébként éjjel folyamatosan dorombol a fejem mellett) egy harapással elintézte... sőt még a Manót is elkergette a zsákmánytól, pedig ilyen még nem volt, számára a Manó nem létezik, max gőgös lenézéssel képes szemlélni ezt a macskának látszó tárgyat, aki nem ér fel az ő magasabb köreihez.
Szóval most jól van, sokat eszik, elkezdett tejet inni, 14 évig meg se szagolta, most meg egy decit is képes meginni belőle (gondolom kell a csontjainak a kálcium, meg a folyadék a szervezetének), kicsit soványka még, de alakul. Reméljük nem lesz rosszabb, és marad még egy pár évet velünk. A vízhajtót továbbra is szedi, aminek ő már az elejétől fogva, én pedig mostanában nem örülök, mert látványosan megnőtt a macskaalom fogyasztásunk.
De legalább jól van, olyan virgonc lett, mint 5 éves korában volt, játszik, ugrál, bohóckodik, úgyhogy erős a gyanúm, hogy nem akut probléma volt ez, és nem is én okoztam neki egy hátsófalit, mikor fölé hajoltam, hanem valami, ami régebbről alakult ki, olyan lassan, hogy nem is tűnt fel.