Vihar

Ha már odakint vihar volt, én meg nem tudtam mit kezdeni magammal, így sütöttem ezt-azt.
Kapros-túrós-paprikás pogácsa, még nyersen:

Egy fél sütőtököt pedig bedolgoztam néhány muffinba:

A végén még átmegyek gasztroblogba...

Vihar

Odakint vihar van. Dörög, villámlik, és szakad az eső. A lányok pedig ezt nem szeretik, ezért úgy döntöttek, bejönnek (értsd: Böbe lenyomja a mancsával a kilincset és besétál, Rozi pedig a Böbe lábai közt beszambázik). Nekem meg vajból van a szívem.

Rozi

Rozit pénteken az állatorvos gyógyultnak nyilvánította, azzal a kikötéssel, hogy egy hónap múlva még ránézne, ha addig nem lesz semmi baj. Nem lesz.
Újonnan megismert állatorvosunk is nagyon rendes ember, jól áll neki a giga méretű női válltáskám :-) Ő azt cipelte (nehezebb, mint a kutya), én meg a Rozit, aki nem hajlandó a saját lábán bemenni a rendelőbe. Volt nagy röhögés odabent, amikor így beállítottunk. Kifele is így jöttünk. Mondták, hogy ennyi kacarászás után legalább jól indul a napjuk.
Most csak mi voltuk a rendelőben, más páciens nem volt, így volt időnk beszélgetni is. Már tudom, hogy mire kell figyelnem bűzmirigyileg, mik a tünetek. Megjegyzem a legtipikusabb tünetet, a fenéken csúszkálást Rozi nem csinálta, ő csak vakarózott folyamatosan. Mi meg kezeltük Frontline-al, meg Kiltix-el, mert bolhára gyanakodtunk. Mindegy, meggyógyult és ez a lényeg.
Állatorvos után elmentünk egy barátnőmért, akivel kimentünk a ligetbe és sétáltunk közel két órát. Rozál eleinte behúzott farokkal jött a pórázon, de a vége felé már lazább volt, egy-két biciklisre rá is morgott. Azután elmentünk a barátnőm gyerkőceiért az óvodába, hazavittem őket, a ház előtt még egy kicsit játszottak Rozival. Búcsúzáskor a kislány még meg is puszilta a kutyát, annyira megszerette. Rozi bánatos szemeinek nem lehet ellenállni.
Aznap este a kutyát nem kellett ringatni, úgy aludt, a sok új élmény után, mint akit fejbe vágtak.

A nagybeteg borogatás közben (külön felhívnám a figyelmet a lábtartásra...):

Rozi

Az elmúlt egy év alatt tegnap először jöttem ki mosolyogva állatorvosi rendelőből...
Rozi jól van, a dió nagyságú kemény daganata tegnap már csak hüvelykujj-körömnyi félkemény göb volt. Vagyis nem daganat, hanem gyulladás, ami hála a gyógyszereknek, szépen alakul. Még 10 napig szednie kell, és újabb kontroll vár rá jövőhét pénteken.
Egyébként mintabeteg, a gyógyszert akár becsapás (májkrémgombóc) nélkül is hajlandó lenyelni, tudja, hogy reggel kapja, sorakozik is érte. Szemcseppeket is némán tűri, tartja a fejét hozzá. A legnagyobb kedvenc viszont a meleg borogatás, azt imádja. Gyógyszertári hűthető-melegíthető zselépárnát használunk hozzá. Ha meglátja, már teszi is le a fenekét és lelapított fülekkel, bánatos tekintettel, betegségének teljes tudatában, felemelt hátsó jobb lábbal ül rajta, az előírt negyedórán keresztül. Ez természetesen csak addig tart, míg ki nem megy az udvarra, ott elfelejti, hogy ő tulajdonképpen beteg...