Az első két hét viszonylag könnyen eltelt. Csatasorba állítottuk a szüleimet, ők az óvónénik, óvóbácsik napközben, míg mi dolgozunk. Este mikor hazaérünk Böbét kiengedjük, had szabaduljon egy kicsit "láncaitól". Mi pedig gyönyörködünk. A kicsik kúsznak másznak, még nincs nyitva a szemük, nem hallanak és írtó édesek. Mindegyikbe beleszerettem. Viszonylag rend van a konyhában, az oroszlánszagot leszámítva. Sokat szellőztetünk és ipari fogyasztóvá váltunk a fertőtlenítőszerek tekintetében. Böbe nagyon jó anyuka, lelkesen szoptat, nyalogat, rendezgeti a kölykeit. Némi feszültséget az okozott, hogy a kintrekedt két nagykutyánk kukkolt a teraszajtón keresztül, amit Böbe nem nézett jó szemmel, így azt kivülről elbarikádoztuk, de elkéstünk vele, addigra kíváncsiságukban szétszedték a szúnyoghálót.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan mutassuk meg a kintieknek a kicsiket. Komplett logisztikai tervet kellett kidolgozni erre. A Böbét becsuktuk a fürdőszobába, a két nagyot beengedtük a dolgozószobába és rájuk zártuk az ajtót. Ez után a Böbét kiengedtük az udvarra, majd a nagyokat bevezettük a konyhába. Közben marha jókat röhögtünk magunkon. A két nagy mafla, szemben a még menni sem tudó kicsikkel, igen gyávának bizonyult. Nem mertek közel menni hozzájuk, a Bogyó (a kispapa) még a konyha küszöbét sem merte átlépni. Nem eröltettük, újabb logisztikai terv után kicseréltük az állatokat, mindenki a helyére került.
Csendélet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése